|
Benda Zoltán 1963-ban született Hódmezővásárhelyen. Festői pályáján a régi gyökerekből táplálkozó vásárhelyi iskola hagyományait követve indult el. Természetelvű festményei konkrét megfigyelés eredményeként születnek, melyek szinte egy szociológiai látlelettel is felérnek. Dr. Pogány Gábor egyetemi tanár és művészettörténész szerint: ....,, Alaposabban szemlélve, a távolabbi alföldi tájak is ihletői Benda Zoltán világának. Festményeinek némelyikén egy-egy házfal fehérje erejéig még Koszta József szelleme is kísért, de a művész saját egyénisége szintén ott van a vásznon. A vásárhelyiség nyomasztó is lehet egy pályája elején lévő alkotó számára. De Benda Zoltán jól operál a fénnyel és az atmoszférával. Egyéni látásmódról tanúskodó vízparti fáit vagy erdei tájait mindazoknak látniuk kell, akik szeretik a realista stílust, a valóság sajátosan átírt mását." Művei látványon túli tartalmat is hordoznak, kifejezve a lakók életformáját és az alkotó irányukba megnyilvánuló rokonszenvét. Szívesen sétálnánk téli, nyári, vagy őszi tájaiban a kis sétaúton, vagy a városi korzón. A múló tél, vagy a természet őszi pompája különös derűvel tükröződik tájképein. A téli vagy nyári hangulatok, a valóság jelen van minden ecsetvonásában. Jellegzetesen egyéni a mondanivalója, színei, s nyugalmat sugárzó a képi világa. ********* Benda Zoltán festőművész megvásárolható alkotásai : Benda Zoltán: Téli tanya. A festmény mérete 13 x 18 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tanya. A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 38400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Virágcsendélet. A festmény mérete 18 x 13 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : csendélet. A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 38400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Ösvény. A festmény mérete 13 x 18 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 38400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Nyárvégi hangulat. A festmény mérete 18 x 13 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 38400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Vásárhelyi tanya. A festmény mérete 13 x 18 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 38400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Nyugalom. A festmény mérete 20 x 30 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 68000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 54400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: A tanyánál, télen. A festmény mérete 20 x 30 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tanya. A festmény zsűri által meghatározott ára: 68000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 54400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Vége van a nyárnak. A festmény mérete 30 x 20 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 68000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 54400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Nyár van, nyár. A festmény mérete 20 x 30 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 68000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 54400 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2025-ben festette.
Benda Zoltán: Szeptemberben a tanyánál. A festmény mérete 30 x 40 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 120000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 96000 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2024-ben festette.
Benda Zoltán: Tavasszal a tónál. A festmény mérete 30 x 80 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 225000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 180000 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2024-ben festette.
Benda Zoltán: Nyugalom. A festmény mérete 40 x 30 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 120000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 96000 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2024-ben festette.
Benda Zoltán: Árnyas út. A festmény mérete 40 x 60 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 210000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 168000 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2024-ben festette.
Benda Zoltán: Őszi fényben. A festmény mérete 30 x 80 cm. anyaga farost/olajfestmény. Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 245000 forint. Készpénz esetén az alkotás ára 196000 forint, s postai utánvéttel, csomagban is elküldhetjük Az ár egy választható kerettel együtt értendő. A festményt a művész 2024-ben festette.
Benda Zoltán: Erdei ösvény. A festmény mérete: 18 x 13 cm. A festmény anyaga: farost/olajfestmény Téma : tájkép. A festmény zsűri által meghatározott ára: 45000 forint. Készpénz esetén a festmény ára: 36000 forint. Az ár egy választható kerettel együtt értendő. Készpénz esetén postai utánvéttel, csomagban is elküldjük a festményt. A festményt a művész 2023-ben festette.
Benda Zoltán: Tanya gémeskúttal. A festmény mérete: 50 x 70 cm. A festmény anyaga: farost/olajfestmény Téma : tanya. A festmény zsűri által meghatározott ára: 230000 forint. Készpénz esetén a festmény ára: 184000 forint. Az ár egy választható kerettel együtt értendő. Készpénz esetén postai utánvéttel, csomagban is elküldjük a festményt. A festményt a művész 2023-ben festette.
|
Tájkép Galéria Telefonszám +36-20-962-8162, +361-419-9296, Fax +361-419-9296, Levélcím: 1157 Budapest Zsókavár u.16.Általános információk: tajkepgaleria@gmail.com, Kereskedelmi részleg: 1154 Budapest, Szentmihályi út 131. Copyright © 2009
Tájkép Galéria
|