festmények +3620-962-8162 festmények      

Fekete Zsolt

Fel Újdonság Kiállítások Rólunk Kapcsolat Tájkép Utcakép Csendélet Vadászfestmény Akt Életkép Tanya festmény Lovasképek Balaton Tisza festmény Tenger Mediterrán Modern festmények Porté Bohócképek Figurális Tűzzománc Szobrok Rézkarc Grafika Régiség

Fekete Zsolt

Fel

1964-ben született Kiskunfélegyházán.

Középiskolás korában kezdett rendszeresen rajzolni, ekkor volt első önálló kiállítása is.

 A középiskola után különböző munkahelyeken dolgozott, próbálkozott rajzfilm készítéssel és karikatúrával is.

1986-ban felvették a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakára.

Főiskolai évei alatt ismerkedik meg a festés technikájával, tanára Dér István volt.

Ekkor kezdett intenzíven olaj technikával dolgozni.

Képeire jellemzőek az erős, határozott, tiszta színek és a vidám témaválasztás.

Alkotásai többségében tájképek, de szereti a késtechnikával készült szürrealista ábrázolást is.

Nagy tisztelettel ábrázolja a múlt értékeit, az épített környezetet.

Jó időzni a naplementétől aranyló mediterrán tájain, szinte jólesik sikátorain hűsölni, „békebeli” párok sétálnak romantikus, mesei városaiban, Tisza–partján.

A tájképek mellett megjelenik a mitologikus témaválasztás, a történelmiség is.

Királyok és udvari vadászatok titokzatos világába vezet minket.

Egyes képei szinte archetipikus látomások Az alapvető könnyedség mellett a filozofikus mélység is megmutatkozik képein, életfája az égbe csavarodik, szinte bábeli az felfelé törő torony a körötte repülő madarakkal, a feljutó ember távlati nézőpontját ígéri.

A repülés hőskorát idéző képe, vagy a vitorlás hajók a felfedező, megismerő utazó nagyszerű élményét tárják elénk.

Gyakran megjeleníti az egzotikumot.

Egyes képein az ábrázolt állatok szinte szimbólumokká válnak.

Stílusa kiforrott, egyéni, sokszor szinte csak a színekből, amorf formákból építkezik a kompozíció, egyes alkotásai meghatározóan a sötét háttérből kivilágló fény-képek.

Képei az ország szinte valamennyi nagyobb városában szerepeltek egyéni és csoportos kiállításokon. 1997-óta szabadfoglalkozású festő. 2002-ben Holló László díjat kapott.

*****

Fekete Zsolt festőművész alkotásai:

Fekete Zsolt : Vakáció Toszkánában.

A festmény mérete: 20 x 20 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: mediterrán.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 54000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 43200 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

Készpénz esetén kérésre postai utánvéttel, csomagban elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Velencei gondolás.

Fekete Zsolt : Csónak-kikötő.

A festmény mérete: 20 x 20 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: tájkép.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 38400 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

Készpénz esetén kérésre postai utánvéttel, csomagban elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Nyári reggel.

A festmény mérete: 20 x 20 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: életkép.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 48000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 38400 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

Készpénz esetén kérésre postai utánvéttel, csomagban elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Esős nyári nap.

A festmény mérete: 40 x 60 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: városkép.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 180000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 144000 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre is.

Készpénz esetén kérésre postai utánvéttel, csomagban elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Őszi randevú.

A festmény mérete: 40 x 30 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: modern.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 120000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 96000 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre is.

Készpénz esetén kérésre postai utánvéttel, csomagban elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Hazafelé

A festmény mérete: 30 x 40 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: életkép.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 120000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 96000 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre is.

Készpénz esetén kérésre postai utánvéttel, csomagban elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Csónak-kikötő.

A festmény mérete: 60 x 80 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: tajkep.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 240000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 192000 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre is.

Készpénz esetén postai utánvéttel, csomagban is elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt : Kétlyukú híd.

A festmény mérete: 30 x 40 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: tájkép.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 140000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 112000 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre is.

Készpénz esetén postai utánvéttel, csomagban is elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2023-ban festette.

Fekete Zsolt: Kettesben.

A festmény mérete: 60 x 20 cm.

A festmény anyaga: farost/olajfestmény.

Téma: életkép.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 95000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 76000 forint.

Az ár egy választható kerettel együtt értendő.

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre.

Készpénz esetén 20% engedményt adunk.

Készpénz esetén postai utánvéttel, csomagban is elküldjük a festményt.

A festményt a művész 2022-ben festette.

     Vissza a főoldalra

Tájkép Galéria  Telefonszám +36-20-962-8162, +361-419-9296, Fax +361-419-9296, Levélcím: 1157 Budapest Zsókavár u.16.

Általános információk: tajkepgaleria@gmail.com, Kereskedelmi részleg: 1154 Budapest, Szentmihályi út 131.

Copyright © 2009 Tájkép Galéria
Utolsó módosítás: 2023.12.23.